2008. okt. 7.

Tanfolyam

A helyi műv.központban hirdettek egy 3 alkalomból álló haladó foltvarró tanfolyamot, amelyből az első megtartása rám várt. Nehezen jöttek össze a jelentkezők, csak 5 nappal előbb tudtam meg, hogy lehet készülni, megtartják/juk.


A téma adott volt - Csodálatos hegyek, anyagcsomagot nekem kellett készítenem. Ennek nem örültem, hiszen nehéz eltalálni gyak. ismeretlen emberkék ízlését, meg hát kell- e mindenkinek? Hát nem kellett... (a maradék a Meskámon megtekinthető - ha már olyan szépen összecsomagoltuk a lányaimmal...)


A technikát már jól begyakoroltam nyáron a kék takarómnál, csak két + mintadarabot készítettem, egy táskának valót, és egy neszesszernekvalót.


Nagyon ügyesek voltak a lányok, szépen dolgoztak. volt aki saját anyagból, volt aki az enyémből. Mindkettőből szép blokkok születtek. Csak a blokk-fázisig tudtunk eljutni, otthon fejezik be (remélhetőleg). A délelőtt második felében a szabad gépi tűzéssel ismerkedtek.


Itt már megy a pakolgatás...


...ilyen kupacokból.


Az egyik résztvevő saját anyagból dolgozott, egy színes és egy egyszínűből. Ezeken próbálgattuk a sokféle elrendezési módot.


Az akkori félkész neszesszert azóta befejeztem. Most először tettem neszibe táskamerevítőt, áll is, mint egy katonatiszt! :-)) Ez egy kicsit módosított minta, valamikor egy papucsot varrtam (majdnem) így, csak most nem csúsztattam el a csíkokat.


Ez pedig egy leendő táska egyik fele. Sikerült szereznem (=turiznom) sokféle jó színű mikrokord inget, ezekből készült.

2 megjegyzés:

Marianna írta...

Szivesen elmentem volna a tanfolyamodra. Érdekes, közösségben jobban tudok dolgozni, a fantáziám is jobban "szárnyal". Én ezért szeretem a tanfolyamokat. Aztán otthon tovább fejlesztem, de megvan a lökés.

Elizaniko írta...

Hallottam a lányoktól is, hogy jóéreztétek magatokat.
Ügyesek vagytok !
A következő felvonás az enyém lesz. Ilyenkor mindig nagyon izgulok !