2008. dec. 5.

Zsepitartók (meg egy kis hogyvagyok)


Hármat kértek, ötöt készítettem, de csak egy került haza. Még kettőre van rendelés, de az nem képes lesz, hanam "igazi" pw.
Igyekeztem többféle tűzést kipróbálni rajtuk, ideális a méret a gyakorláshoz.
És csodák csodája, készítettem fázisfotókat is, így a "tutorial" (rendes magyar szót szeretnék helyette, ami pontosan fedi a jelentését...) a napokban elkészül, és itt látható lesz!

OFF

Köszönöm a jókívánságokat! A hangverseny jól sikerült, a Mikulás személyesen vett részt, ő volt a "konferanszié". A gyerekek aranyosak voltak, minden korosztály és többféle hangszer képviseltette magát, a 3 hónapja hegedülőktől kezdve (ők inkább az aranyos kategória volt még...) a versenyeken szereplő nagyocskákig.

Ha már off, akkor még egy kicsi.

Kastannál olvastam egy bejegyzést az adventről, a készülődésről. A hozzászólókkal egyetértésben bennem is valami hasonló fogalmazódott meg.
Én is több mindent kihúztam a listáról.
A koszorúnkon tavalyi gyertyák vannak, fenyőág még nem került rá. Ugyanolyan jól lehet mellette imádkozni esténként, mintha már készen lenne.
A PIF-eket januárban készítem és küldöm el. Csak görcsölve férne bele a dec.-be.
Újabb rendelést már nem fogadok el, pedig lenne bőven...
Ha valakinek nem sikerül sk. ajándékot kitalálni, akkor kap bótit.

Így is marad még mit a tejbe aprítani. Igyekszem fontossági sorrendben haladni
(most például egy ikeás polc vár összeszerelésre, hát kire, naná, hogy rám...).


Pussz mindenkinek! :-)))
Ps: Most jut eszembe, a héten még ilyenek is készültek....

4 megjegyzés:

Zelnice írta...

Ez a zsepitartó nagyon kis praktikus, várom a leírást.

Mamis írta...

Nagyon jók lettek.Én is várom a leírást.
Tutorial=Így készűl /ez csak egy tipp!/

Julcsi írta...

Vagy lépésről lépésre:-)
Gratula a leánynak! Neki hogy sikerült?

martimez írta...

Készen van a PIF meglepetés,kérek majd egy címet!