2011. okt. 3.

Ámor nyila

Augusztusban kivettem az egyik évi rendes szabadnapomat, és gyerek- és férjmentesen felvonultam a Mesterségek Ünnepére. Feltöltődni, inspirálódni... de ami történt végül, arra egyáltalán nem számítottam.
Az egyik sátornál eltalált Ámor nyila. S csak álltam letaglózva.Egy hölgy - akiről azóta már tudom, hogy Adrienn az Ariadné blogból - font. Rokkán, igazi szép fonalat. Valami ott belül nagyon-nagyon mélyen megérintett. Ahogy néztem a ritmust, az ősi mozdulatokat, tudtam én elvesztem. Nekem ez kell, bármi áron...

Itthon aztán könyörögtem a zuramnak, ne engedjen belévesznem az új szenvedélybe. Hisz tudja már az nálam milyen, átélte a foltvarrás-mániám igen sok fázisát, és sokszor nyitogatta azt a bizonyos pénztárcát...
Erre mit mond az istenadta? Hát, talán nem egy profi modern rokkával kéne kezdenem, de egy használtat igazán megnézhetnénk. Jól hallottam? Biztos? Igen?

Nyakamba vettem a cyber-világot, bejártam minden zegét-zugát fonásügyben, és igencsak elcsodálkoztam. Hogy ezt mennyien művelik már, fonó-körök léteznek, a lányok festenek, kártolnak, csévélnek, gombolyítanak! Hogyhogy ebből én kimaradtam?
Egy héten belül 3 hírlevélre voltam feliratkozva, két hét múlva már néhány gigányi info/könyv figyelt a gépen, három hét múlva kívülről fújtam a rokka elemeit (angolul). Tudtam mi a navajo, meg a niddy-noddy és skótfeszítést is kezdtem érteni.
Közben majd megszakadt a szívem, mert jóanyám néhány éve kidobta az utolsó zsák nem leadott már megmolyosodott angóragyapjút. Ugyanis ifjúkoromban volt otthon egy ideig angóratelep néhány száz nyuszkóval...   

Aztán jött a költői kérdés. Oké, megtanulok fonni, de mit csinálok a kész fonallal? Hisz horgolni nem tudok, kötni nem igazán szeretek (illetve régen sokat kötöttem). Szövéshez valót meg sztem az életben nem fonok össze. Ja, meg ahhoz szövőkeret meg plusz hely meg lottónyeremény kéne.
Meg aztán. Mit fog rólam gondolni a 3 szekrény anyagom meg a varrógépem, a vágólapról ne is beszéljek, hogy csak úgy cserbenhagyom őket? Mit fog gondolni kis családom, népes rokonságom, meg a baráti kör?
Meg mikor?
De azért biztos ami biztos, elkezdtem újra kötögetni, tesztelni a családot, bejön-e nekik a kötött stílus. 

Aztán Kicsikatónál láttam, hogy kis városunkban is van kötős klub, ahol már néhányan megfertőződtek ugyanezzel a mániával. Bekéretőztem... és beengedtek.

Vesztemre.
Ugyanis volt ott rokka, kettő is. Szépecskék, szemnek tetszetősek, dolgos kéznek kívánatosak.
A következő vasárnap már kint is voltunk a "használtcikkpiacon" =lomin. Rokka nem volt, de találtam valakit, akinek otthon volt, így következő hétre hozattam vele. Hozott. Vagy négyet. Választottam. Alkudtam. Kőkeményen. Hazahoztam. Ő Iluska. Az új szerelem első gyümölcse.

Pusszantlak Ámor...

3 megjegyzés:

ezkriszti írta...

Ezek a rokkás történetek annyira jók! Ahogy az internet mellől nekiálltok valami ennyire ősinek. És mindenki beleszeret. :-)

Czkriszta írta...

Jó olvasni, hogy mennyire átadod magad az új szerelemnek.Lendületet ad annak is aki szürkének látja a világot!Köszönöm!

Ariadne Műhely írta...

Idetaláltam. Barátnőm mondta, hogy kukkantsak be hozzád.
Hát igen, Ámor... Én sem tudok szabadulni.
Sok sikert a régi-új rokkádhoz.