2009. júl. 31.

5 táska (egy kis helyzetjelentésbe ágyazva)

A múlt hét elején megrendelés érkezett.
Éppen ráértem, csak
  • 1 nap helyettesítés*

  • 25%-os gyereklétszám otthon

  • 1 diplomaosztó Pesten

  • néhány utolsó láda felszámolása festés után

  • sőt jut eszembe,még Marcit is eladtuk 2 napra a keresztszülőkhöz, így az egyik "szabadnapunkon" strandoltunk Cserkeszőlőn
  • vasárnap estig a kultúraquiltnek is el kellett készülnie

... szóval csupa láblógatás.

A szabásminta és az alapanyag is a megrendelőtől érkezett, így tkp. szalagmunka volt a táskák összeállítása. Sőt, varrtam már vagy 10-et az elmúlt év folyamán.
A fedlapok díszítése viszont már testhezállóbb volt. Volt benne egy kis újítás, színben illő apróvirágos anyagot tettem az applikációk alá.



A dolog egyetlen aprócska szépséghibája az alapanyag milyenségéből fakadt, a plüss és a mikrokord vagy két kiló szöszt engedett magából, mire elkészültem velük. Volt külön varrósruhám is...




* A helyettesítés szépen kezd beindulni (mint "új életem" egyik iránya), pedig még körbe se jártam a patikákat, hogy ajánljam magam. A héten pl. hajnalban kezdtem az egyik helyen, délben átsasszéztam egy másikra, 5-re otthon is voltam....

"Új életem" másik iránya, ami még titkos, már egy kicsit döcögősebben halad a kibontakozás felé.... (azért majd még erről bővebben is mesélek, addig csak furdalja az oldalatokat a kíváncsiság!)

Magyarul szokás szerint zajlik a zélet. :-)

2 megjegyzés:

Abile írta...

Gyönyörű színeket válogattál össze! Nagyon tetszenek! Legjobb lenne így együtt hordani mindet :o))

lomaquilt írta...

a diszitések tetszenek, harsányak, de ugyanakkor visszafogottak!