2009. jan. 12.

100! (és egy éves is vagyok...)

Tehát egy év alatt 100 bejegyzés.
Sokan megfordultatok ezen idő alatt nálam, néhányan hozzászólással is megörvendeztettetek. Köszönöm a jelenléteteket, a biztatást, a hiányolást. A jövőben szívesen fogadnék kritikát, építő jellegű megjegyzéseket is, hiszen abból (is) tanul az ember. Ne fogjátok vissza magatokat!

Szeretnék ezen neves alkalmakból egy kis ajándékozást tartani. Nem saját készítésű valami lesz a sorsolás tárgya, hanem amiből ti udtok valamit készíteni! Amit először kigondoltam, elég speciális, ezért lesz egy választható b. tárgy is.

Ahogy folyamatosan készülődött a tengerparti keresztszemesem, nyilvánvalóvá vált, hogy a fonalaknak a felét sem használom el. Tehát még egyszer el lehet készíteni, csak aida kell hozzá (asszem 16. de rajta van a tasakon). Már csak egy ki pótlás itt-ott, és a kontúrozás van hátra a saját példányomon.


Mivel nekem elég belőle egy példány, nem szeretném még egyszer kivarrni, ezért ez lesz az 1. sz. nyeremény. Azaz a tasak a fotóval, a "szabásminta" ("kotta") és a fonalak. Leszámoltam, és a leggyakrabban használtakból is megmaradt több mint a fele!

Gondoltam a nem keresztszemezőkre is, számukra találtam ezt nyuszis anyagot (25 x 110 centis). Ez a 2. sz. nyeremény:

Hagyj kommentet 2009. 01. 19. 14 óra 08. percig (ekkor írtam az első bejegyzést!).

Kérlek jelezd, melyik kalapba szeretnél bekerülni! Lehet kérni, hogy mindkettőre esélyes legyél!

Sok szerencsét!

16 megjegyzés:

Breze írta...

Szia!
Gratula a fordulókhoz, remélem még sokszor ennyi éven keresztül várhatjuk a friss bejegyzéseket! :) Nagyon közel áll a folt-stílusod a szívemhez, ráadásul Te vagy az egyik "mester", aki bevezetett a foltvarrás bugyraiba (ahonnan remélhetőleg sose szabadulok :) )

A "b" jelű nyereményre iratkoznék csak fel.

Üdv.: Megara

Silerika írta...

Gratulálok az évfordulódhoz, és még sokszor 100 bejegyzést nekünk. Bármelyiknek örülnék, bár mostanában inkább foltozok. üdv.:)

Julcsi írta...

Nahát! Így időzíteni:-)
Gratulálok és nagyon örülök, hogy olvashatlak!
Én az elsőre voksolnék:-) Már akkor tetszett, amikor csendben együtt varrogattuk ott az esti csendben;-)

Mamis írta...

Gratulálok!Inkább a varrósba szeretnék, ha lehet,és remélem még sokáig gyönyörködhetünk az alkotásaidban!!!

Mehike írta...

Gratulálok a kerek számokhoz. Én a tengerparti kis xszemesre szeretnék jelentkezni.

Tigrislilijom írta...

Máris a 100.? Olyan kevésnek tűnik :-)
Nagyon szépek a munkáid. Számomra mindig példaértékű, ha egyszerű anyagokból valaki csoda dolgokat varázsol. Te ilyen vagy. Gratulálok, és még sokáig szeretnélek olvasgatni! (és lehetőleg kicsit sűrűbben is...)
Amit (varró)tűvel kell készíteni, az otthon érzi magát a kezemben :-))

Szömörce írta...

Gratulálok :) Én mindkettőre pályáznék, de az a nyuszis anyag nem semmi, olyan Nyúl Péteres, ami most nagyon közel áll a szívemhez.

Más. Képzeld készült egy összesítés a volt gimis osztályomról, eddig 28 gyereknél tartunk:)

Kata írta...

Boldog blogfordulót és még nagyon sok bejegyzést kívánok neked, illetve magunknak! :o)
Ha lehet, akkor kivételesen a keresztszemes kottához íratkoznék fel. A Tiéd annyira édes lett, én is szívesen hímezném ;o)

Abile írta...

Gratulálok az évfordulóhoz! Mindkét kalapba szeretnék bekerülni, mert keresztszemes varrni és foltvarrni is nagyon-nagyon szeretek!

KicsiKató írta...

Boldog évfordulót!!!:))) Nagyon szívesen nézelődöm nálad, fent vagy a google reader listámban, mindig látom, ha új bejegyzésed van:)

Én az anyagért szállnék versenybe, a keresztszemes szerintem éveken belül nem kerülne sorra sajnos:(

N.Zsuzsi írta...

még sok-sok ,,együtt töltött" blogolós évet! (nem keresztszemezem, így a b. a favoritom :))

Endy írta...

Gratula az èvfordulòhoz! Tovàbbi jò irogatàst, s persze sok szèp ùj munkàt is!
A keresztszemesre jelentkeznèk, olyan kedves az a kèp!

36évi írta...

Csók és gratula, egy ölelés a közösömből, további bejegyzéshalmazt kívánok neked (magunknak). :)))
Dobj, kérlek, a b-be!

Körmi írta...

Szia!
Csendes olvasóként már rengetegszer jártam erre, s nagyon sok jó ötletet raktároztam el a megvalósítandóim közé (pl.: a 100-as zsepitartó) s itt szerettem bele a "csodálatos hegy"-ekbe, ami szintén még csak a megvalósítandók között van, azért nem a megvarrtak között, mert még csak kezdő foltvarró vagyok, s valahogy kevesebb időm van, mint tervem...majd pályázom az időmilliomos címre!!...Nos a lényeg a lényeg, hogy most a játék lehetősége engem is megszólaltatott, szeretnék játékra jelentkezni a hímzősre azért, mert nagyon szeretnék valamit újra hímezni, ez jó lenne kezdésnek, az anyagra is, mert...mert! :DDD

martimez írta...

Gratulálok,mind a kettőnek örülnék,de még soha sem nyertem,már csak ezért sem rontom az esélyeimet.

M.I.Eszter írta...

Én is gratulálok az egy évhez és a kézimunkákhoz is.
A B kupacba szeretnék kerülni.