Nevet változtattam....

két kis légypiszok került az első két nevem közé.

Ugyebár a diploma mellé eddig automatikusan csak az orvosok és a jogászok kapták meg a doktori címet. Aztán egyszercsak kitalálták az okosok, hogy járjon biz ez a gyógyszerészeknek is. De ne csak a frissen végzetteknek, hanem - kérésre - az öregebbeknek (khmmm...) is.

És hosszas vacilla után ma végre elintéztem. Ha már úgyis mentünk a nagylánynak első személyit csináltatni (hogy szalad az idő!), egy sorbanállással megúsztuk.
Pechemre az útlevelet nyáron újíttattam meg, így azt hagytuk. A személyi és a jogsi összesen 8000-be fájt, az egyetemtől 10000 körül kapnék díszes doktori oklevelet.

Megér nekem ez a két betű ennyi pénzt? Egyáltalán nem érzem magam többnek/másnak. A foltvarrós névjegykártyámon nem is fogom feltüntetni.

Az aláírásom ráadásul olyan ronda lett, kétszer akartak új papírt adni, próbáljam meg újra.... Iszonyat, mennyire elfelejtettem kézzel normálisan írni.
Emlékezve Márta néni szösszenetére, a frizurámmal se strapáltam magam, úgyis mindegy hogy nézek ki olyan lehetetlen fotókat tudnak készíteni. Mindezek tetejébe a hajpántot is ki kellett venni a fejemből, és aki ismer, az tudja, hogy az tartja össze a fejemet....meg rajta a hajamat...

Azt se tudom, még hány helyen kell kérelmezni/módosítani/bejelenteni/informálni a T. hatóságot.

Szóval ez történt ma.

Haladó tanfolyam

Szombaton ólomüveg-technikát tanítottam az érdeklődő és igen lelkes klubtársaknak.
Ismerkedtünk a pántkészítés rejtelmeivel, a ferdepántkészítő kütyüvel, sőt gombostűk segítségével is megtanultunk ilyet készíteni.
Nem kész anyagcsomagok voltak, hanem mindenki szabadon garázdálkodhatott a festett anyagaimból, amit nagy örömmel tettek meg a lányok! :-))
Nagyon ügyes volt mindenki, de - szokás szeint - túlterveztem magunkat, így a második (nagyobb) project csak félig készült el.


Először kétoldalas ragasztófátyollal és egyenespánttal dolgoztunk....

...aztán "freezer paper"-rel és síma ragasztós vetexre rögzítettük egy kép alkatrészeit. 4 képet vittem, 3 lett a befutó, azokból dolgozgattak. Ehhez már bóti anyagot is vittem. Nagyon szép színösszeállítások születtek.

Sajnos a fekete ferdepántolásra már nem maradt idő....

... de remélem, ügyesen befejezik! :-)

(most szombaton a klubfoglalkozáson is okítok egy érdekes új technikát)

Készülődés

Finisében van a "titkos project", remélem 2-3 héten belül elkészül.... :-)))

Ehhez fotóztunk tegnap délelőtt egy ismerősünkkel, míg a többiek Decathlonost (futottak) bicajoztak és görkoriztak. Holnap kapom meg a szerkesztett képeket.

Ez itten egy elkapott pillanat:

(éppen az egyik első takarót, amit az akkor 6 éves nagylánynak készítettem, hozom fotogén állapotba...)

...s előtörtek az emlékek: 2001 novemberben kaptam meg a Pfaffot (tiptronic 2030), utána januárban volt Orsi 6. szülinapja, akkor kapta. Ez volt az első komoly munkám az új géppel, gépi applikáció, spéci tűzés, felső anyagtovábbítás - jól vizsgázott.
A takaró meg azóta is jó szolgálatot tesz, még mindig bírja a gyűrődést.

Határtalanul

...van most Pesten a várban (országos foltvarró kiállítás + a Magyar Foltvarró Céh 20 éves jubileuma).

Idén ismét nélkülem kénytelenek megrendezni. Pedig az úgy volt kérem szépen, hogy

• én szépen kiveszem itthon az őszi rendes szabadságomat, és
• felvonatozok a foltos társakkal,
• ott fent jól kigyönyörködjük, kipletykálgatjuk magunkat,
• kiürítjük a pénztárcáinkat
• talákozom az indexes topikosokkal és egyéb szívemnek kedves ismerősökkel
• és jól felöltődve este szépen hazavonatozok.

Aztán elővettem az összes matematikai tudásomat, osztottam-szoroztam az időmet, a házimunkát, a gyerekekkel való eltöltendő minőségi időt - és úgy döntöttem, maradok - mármint itthon. Legalább hétvégén legyek főállású anya.

Ugyanis ha ez ember lánya élete párja éppen munkát keres, az ember lánya meg annyit dolgozhat, amennyi megkeresése csak van - akkor az ember lánya elvállal mindent, ami a józan ész határain belül van. Ebből kifolyólag vagy reggel nem látnak, vagy este, heti 1x pedig csak este 7 után érek haza két patika után (hajnal fél hattól).

De amikor a legkisebb megkérdezi az apjától, hogy ugye holnap este végre látjuk anyát, akkor az ember lánya szíve nem kicsit fáj. Amikor kész tényként beszélnek a Decathlonos futásról, és már mindent lerendeztek vele kapcsolatban - amiről én még nem is hallottam, akkor egy kissé kívülállónak érzem magam. Amikor a vidéki mamát kell hívni mert a zuram elmegy két napra és én máshogy nem tudok menni dógozóba, a házbeli mama meg friss visszérműtött akkor egy kicsit elgondolkozom - valóban ezt és így akartuk?

De ha egyszer annak a patikának ilyen lehetetlen a nyitvatartása (6-22, bár a betegek ennek nagyon örülnek), és én kellek nekik a többiek szabadságolása idején, hát legyen. Amíg a zuram nem talál munkát, talán kibírjuk. Aztán majd lazítok, és újra főmami leszek. Csak minél hamarabb legyen már!

Párhuzamosan persze készül a vállalkozásom is, meg elvileg 4 hét múlva egy vásárban az asztal túlsó oldalára ülök - és halvány lilám nincs, hogy mennyi minden legyen az asztalon, és azokat mikor állítom elő...

Szóval ezért kénytelenek nélkülem találkozni a többiek a Várban.